ISZTAMBUL - part II.

 2010.12.30. 11:38

szeretek csokolozni veled. mas, mint volt.
azt hiszem regota vartam mar a mai napot. eleg regota.

~ pici kepek a nagyvilagbol ~


Ez a draga pici kepecske az egyik kedvencem, amit amator pici fotos "palyafutasom" alatt sikerult kesziteni, egy pici egyszeru teljesen egyertelmu kompakt gepecskevel. Valahogy imadom, mert azt a maganyt tukrozi szamomra es remelem masok szamara is, ami engem nap, mint nap korulvesz. Ami miatt meg kulonos kedvencem, hogy semmi PS-t vagy barmilyen mas szerkesztot nem kellett hasznalnom, hogy elerjem azt a hatast, amit meg akartam mutatni.

Ez a kep nem sajat szerzemeny, de ilyen kepeket szeretnek majd egyszer meg ketszer meg tobbszor csinalni :)
Kezdem magamat ravezetni a kedvenc temamra: a magany :\

unnep nincs.

 2010.12.24. 15:44

csomo uj tervem van az uj evig es tovabb:

1: oriasi parafa tablat venni es rarakni egy csomo csomo fenykepet
2: venni egy uj naplot
3: elkezdeni megepiteni a hazat
4: hozzajutni egy gorenyhez vagy egy kutyahoz
(most egyenlore ennyi jutott eszembe)
 

igen: unnep, meg karacsony nincs.
iden nem karacsonyozok, pont.  talan tudom miert nem: apam miatt. most ezt nem akarom ragozni.

 

..szeretlek. hianyzol..

..es varom..

..csak varom..

mar, nem mar

 2010.11.05. 22:54

önfejű vagyok és makacs. csak ezért változott a helyzet.

vajon csak ezért változott volna a helyzet?!

már nem érdekel. jó volt, szép volt. elmúlt.

azt hiszem, mindennek így kell történnie. tulajdonképpen vártam is már a napot, amikor végleg búcsút inthetek a ktzrt-nek.

"minden jól van, minden szép" hooligans - talán igazuk van.

néha szar arra gondolni, hogy mégis sok dolgot köszönhetek neki, másrészről meg elvett néhányat az életemből. valamiért nehéz ítélni az ellentétekből. talán majd egyszer megértem...

leginkább arra tudok gondolni, hogy most élnem kell, mivel túl keveset élünk ahhoz, hogy ilyen dolgokkal foglalkozzak.

 

olyan gondolat jutott eszembe, hogy mennyire igazságtalan, hogy az egyetlen ember, akit igazán szerettem, olyannak lát, amilyen vele nem voltam. na de mára ennyi, vár az ágyikó -.-

savként mar belül

 2010.11.03. 14:15

nem értelek.

valamit elrontottam és úgy érzem, hogy hiányzik belőlem valami és ettől a kicsi puzzledarabkától teljesen üresnek érzem magam. olyan mintha csak o'kettőből állnék. kiszáradt a szám, úgy érzem hangyák mászkálnak rajtam, fáj a fejem, de tompa a fájdalom. csak azért gondolom, hogy még ebben a világban vagyok, mert hallom a zenét, ami már 1 órája szól megállás nélkül. nem értem, mi a lényege, de tudom, hogy rapszódikus zene, csapong. a figyelmem pedig olykor-olykor aktiválódik, amikor egy dühös rész hallatszik. aztán megint bizsergek a hangyák miatt, és nem tudom lenyomni ezeket az átkozott billentyűket sem, itt előttem. a tekintetem megint elhomályosul, a lelkem elszomorodik, aztán eszembe jut, ahogy elküldtél.
csak bambulok előre, vagy amerre éppen a szemem vándorol, csak nézek. üres a tekintetem is, érzem.

csak azért mentem, hogy megoldjam a problémáinkat, hogy azt mondhassam kérdezz most tőlem bármit, őszintén válaszolok. nem akarom, hogy azt gondold, hogy titkolok előtted bármit is. jószándékkal mentem hozzád, hogy találkozzunk később, de esélyem se volt a tudtodra adni...mert siettél.
tökéletes tisztaságban előttem van az arcod, ahogy azt mondod "igen sietek, és nem tudom, mert fel kell mennem az autómért, utánna meg sietek haza." aztán dobsz egy puszit, de érzem, hogy megszokásból, nem volt az igazi. meg egy erőltetett gúnyos mosolyt, aztán egy sziát.

én meg értetlenül nézek, mint egy kisgyerek, akit ok nélkül megfosztanak az egyetlen játékától. aztán megfordulok és lassú léptekben próbálok visszamenni a helyemre, ahol eddig álltam. emlékszem, ahogy kapkodok a levegő után, borzasztó egy légszomj tört rám. összehúzott szemöldökkel és kétségbeesett arccal próbálom megérteni, mi volt ez az egész. a járókelők is érzik magukon a ridegséget, ami belőlem árad. látom, ahogy rám néznek és magukban azt gondolják "szegény lány". aztán nem nézek többé fel, megelégedek ennyi arccal. miközben a gondolataim belülről emésztenek, beáll a buszom és elindulok felé. kába, gyors és esetlen mozgás volt, olyan annyira gyors, hogy fel sem tűnt egy ideig, hogy majdnem elütött egy éppen beérkező busz. gondoltam lelépek elé, mi történhet. aztán csak annyit érzek, hogy valami visszaránt, mondván hogy inkább álljak meg. egy másodperctöredéke volt az egész, de létfontosságú döntés született abban a pillanatban. arra gondolok, mi lett volna ha... de aztán tovább sétálok és felszállok a buszomra. már senki sem néz rám, hiába keresem az arcokat. leülök és csak nézek a semmibe. aztán egyszer csak arra eszmélek, hogy már kanyarodik a busz az utcánkba és már hazafele sétálok. itthon pedig nem vár más csak egy kisebb adag lebaszás, amiért megint elrontottam egy rámbízott feladatot. kevésbé veszem fel. de nem lepődök meg ezen. csak arra gondolok, ahogy elküldtél, azzal a nemes egyszerűséggel.

közel 2 órája volt mindez, délben, mégis úgy érzem mintha csak 2 perce történt volna. olyan tiszta minden. érzem, ahogy nő az ürességérzet bennem. megint bizsergek. a fejfájásom már éles. ráz a hideg. üres a tekintetem. nem értem már lassan, amit írok.

azon gondolkodok, hogy már nem akarlak többet keresni. hogy már nem akarok veled lenni. hogy már hiábavaló volt számodra minden. hogy már lényegtelen vagyok számodra.

attól félek, bekövetkezett amitől féltem. elvesztettelek.

önkifejezés

 2010.10.31. 12:27

tegnap rajzoltam. ez azért érdekes mert már 7 hónapja nem igazán... nem tudom milyen lett, annyira szerintem nem vészes, bár még nincs kész :D

ő lenne az :D

számomra csak az az érdekes, hogy annyira nem felejtettem el rajzolni, mint ahogy gondoltam.
 [fáj a fejem]
 

na elmegyek befejezem, olvasok, rendet rakok, aztán majd jelentkezek, remélem a kész művel :)
[múlik]

amúgy sok kedvem most nincs semmihez, bár jó lenne befejezni tényleg, mert tegnap kb. du. 2 óta csinálom, egy olyan 4 órás megszakítással 7 és 10 között, aztán utánna hajnali 1-ig. megszámolom az mennyi. meg van. 8 óra :D jó  de most már annyit nem akarok vele foglalkozni. majd meglátjuk mennyi idő kell. :)


 

9. Ha volna még időm 5:17

 2010.10.21. 21:08

megtaláltam azt a zenét, ami jellemzi eddigi létem. elég jó érzés hallani, hogy nem vagyok egyedül és beleborzongani, amikor a sorsom hallgatom. :)

úgy érzem, nagyon szépen alakul most az életem és hogy őszinte legyek talán mondhatom, jelenleg nem akarok meghalni.

egy kis időráfordítással megváltoztattam a helyzetem. talán minden így működik, az idő múlásával, figyelemmel meg türelemmel.
a viszonyom apám, a tesóm meg közöttem úgy érzem javult. persze, nem lehet mindent napról-napra elintézni, de szépen fejlődünk. jelenleg arra törekszem, hogy én tartsam össze ezt az egységet. belegondolva, kicsit azt érzem, hogy én is húztam szét anno. nem biztos, hogy van benne bármi igazság, de ez az érzésem jó alapja lehetne a feltételezésemnek. mindegy. továbblépve a suli tulajdonképpe jól van, ahogy van, nincsenek incidensek és úgy érzem visszanyertem az ofő. bizalmát. egyetlen dolog van, amin még javítanom kell: a jegyeim. azt hiszem ez is több időráfordítással megoldható lenne!

apám felajánlotta, hogy felkeresünk valami képzőművészt, hogy én is elindulhassak azon a pályán. azóta szinte egyfolytában ezen gondolkodok. vannak aggályaim, amiket csak a tanár oszlathatna el.

Csegővel meg jelentkezünk a Metropol fotópályázatára. végülis, ki tudhatja mi lesz belőle? hááátt azzz időőőő :DD

na most én nem akarok beletörődni a helyzetben, attól még hogy jó. mindenképpen javítani meg csiszolni akarok rajta. mindenesetre örülök, hogy már eddig eljutottunk és remélem innét már csak előre vezet az út, legyen bármilyen rögös és hosszú!

de a sors szegi a szárnyát.

 2010.10.01. 22:58

Ma is emlékszem a "múltra". Emlékszem néhány dologra, ami 16 éven belül történt és nagy hatással voltak az életemre. TMajdnem tökéletes részletességgel előttem vannak a képek. Keserűek, mint általában én is. Véletlen összefüggés mindössze.

S most, azt várjátok bocsássak meg, azoknak akik tönkretették a gyerekkorom?
Felejtsem el, a lelki kínzások borzalmait? Hogy mekkora fájdalom volt 7-8 évesen ezzel szembe nézni? Hogy nem éltem át azt, amire mások mindig büszkeséggel emlékezhetnek? Hogy nem kaptam támaszt, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá?
Bocsássak meg, s majd ítél a hallgatóság, amikor oda kerülök, hogy megkérdezik, hogy s mint történt anno ez meg az? Hát nem, nem és nem.

Mert az igazságtalanság, az csak igazságtalanság marad. Az ok néküli tettek miatt nem vagyok hajlandó szenvedni.

vallomás.

 2010.10.01. 20:30

Voltam én jó meg rossz.
Voltam közönséges, kiemelkedő, meggondolatlan, túlkomplikáló.
Voltam szép meg csúnya, boldog, gyakran szomorú, depressziós meg segítő szindrómás, egy szerelmes, aki később nagyot csalódott.
Voltam unalmas meg érdekes, lekezelő, sokszor érdeklődő, akaratos, engedékeny, kivétel nélkül mindig önfejű meg jószándékú.
Voltam éretlen meg érett, egyértelmű, olykor furcsa, aki néha kedves, néha meg bunkó.
Voltam már minden és mindenki.
Voltam, aki voltam, de még most sem tudom, ki vagyok.

hétfő óta megint pozitívan állok a dolgokhoz.

megint jól érzem magam, amihez azért hozzá kell tennem, hogy már rég volt ilyen!

nagyjából olyan fél éve. akkor még nem volt roli, nem volt layton, se jancsikity, nem voltak zavaró tényezők. csegő volt, de akkor nem fajultak még el ennyire a dolgok. most pedig úgy érzem, túl vagyok és van valami ami motivál. egyenlőre még nekem sem tiszta igazán mi az, de van egy láthatatlan erő, ami elég energiát és bíztatást ad a küzdéshez. igen, a küzdéshez, mert az élet számomra a küzdés maga. akár Aranynak. akár más, hasonló cipőben járó embernek.

tanulgatok. járok. fejlődök. lélegzek. élek. és mindent megteszek azért, hogy boldog legyek és elérjem a céljaim.

hosszú idők óta ez az első pozitiv tartalmú bejegyzésem. bizonyíték a fejlődésre. bizonyíték arra, hogy igen is fel lehet állni a legnagyobb csalódásból és a legnagyobb szenvedés is leküzdhető némi (óriási) akarattal. :)

hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hagytam el magam és nem voltam közönyös, mert de. viszont mindenkinek vannak ilyen szakaszai és azt hiszem ezek elkerülhetetlenek minden ember életében, bármilyen erős is legyen valaki.

nem szégyenlek semmit, már csak a tapasztalért megérte és hogy tudom, legközelebb hogy kell döntenem, ha hasonló helyzetbe kerülök. nem vagyok csalódott, nem vagyok dühös, nem vagyok szomorú.

büszke vagyok arra, hogy fel tudtam törni a mélypontról.

teljesség.

 2010.09.27. 18:55

Végre kész lett a kívánságtáblám. Azt hiszem, hogy tökjólett. :D

Most egy kicsit visszahozta a kedvem az élethez. Aztan nem csak ez, persze. Vettem egy ujsagot es valami eszmeletlenul jo irasok vannak benne. Szoval egyertelmu, hogy nem az a tipikus "holnap szerelmes leszek, mert a Br*vo azt írta" cikkek.

Kicsit megváltoztatom az eletem mostantol. EZ NEM CSAK TERVEZES!  :)

Megprobalok mostantol nem kezdeni "nem"-mel mondatot és megprobalok pozitiv jellem lenni. :D

Igenis segítek, ha kell. És igenis megcsinálom, mert legalabb 1 ev kell hozza, ami nem keves ido :) Tokjo, 1 evig van celom vegre :D Onnantol kezdve meg mar minden oke: egyetem, koltozes, UJ ELET :)

Akarmi lesz, a tabla segiteni fog. Akarhol vagyok, emlekezni fogok. Akarmi jon, eros maradok a tabla altal. Ezert jo, rohadtul meghozza a kedvet az embernek mindenhez. Talan meg a tanulashoz.

Felraktam a kreativitasomat, es mar tok regota nem ereztem, hogy lenne kedvem alkotni, de most van! Errol van szo. Jo, errol is. Minden amit felraktam, az ugy lesz. MINDEN! Mert kepes vagyok ra. :)

hiányos.

 2010.09.25. 21:39

ugy nem nagyon erzek.

azt hiszem elhidegultem. nem tudom kinek vagy minek a hatasara, de ezt erzem. ugy konkretan nem akarok jelenleg senkivel se talalkozni, meg semmifele kapcsolatot letesiteni. de a masik oldalarol meg az a gaz, hogy mar lassan letezni se. vagyis...jah.

barcsak lenne egy cel, vagy valaki, amiert/akiert erdemes lenne meg elni. rohadt gyors valtozas kene, de nem gondolom, hogy ez napokon vagy heteken belul megvaltozna es a lejton egyre lejjebb jutok. eszmeletlenul szar erzes haszontalannak erezni magam.
 

csak vagyok, de nem elek. nincs semmi esemeny, semmi uj, semmi mas, semmi irrealis, semmi semmi. uresseg az egesz lenyem. csak annyit kerek egyenlore, hogy valami mozditson mar ki ebbol, mert megorulok szep lassan.

kezdem szenvedesnek tekinteni. tenyleg fokozatosan romlik az egesz latasmodom. es a rohadt eletbe, hogy a jelenlegi helyzetem kihat mindenre.

isztambul.

 2010.09.18. 23:19

egyszer volt hol nem volt. létezett egy lány, aki jobban örült mások sikereinek, mint a sajátjainak. őszinte boldogságot nyújtott másoknak, magának hamisat.

feketébe burkoltan, lazán, okosan, éretten, óvatosan megyek tovább. keresem az énem. ha majd megtaláltam, szeretném megismerni, ha megismertem és elfogadtam, szeretném bemutatni másnak is.

még ebben az évben meg fogok halni. addig élek egy kicsit, de úgy nem nagyon feltűnően:
feketébe burkoltan, lazán, okosan...
 

gondolat kavalkád.

 2010.09.18. 16:05

Többé nem akarok naiv lenni és abban a tudatban élni, hogy van valami célom a világban.

Lassan kezdem elfogadni, hogy semmi értelme nincs az életnek. Vagyis az életemnek.

Vándorlunk a kijelölt ösvényen.
Néha letérünk és kerülőket teszünk.
Hogy aztán visszatérjünk az útra. Ezen a ponton jutottam el oda, hogy nem tudom és nem is akarom tudni már, mi a vége az utamnak. Meg akarok halni. Gyorsan.
Lezártam azzal, hogy ez a célom. A tudatos halál.

Azt hiszem, sok mindent megkaptam, amit akartam. Ezek talán inkább tárgyilagosak, de azt hiszem, a lelki dolgokat nem lehet puszta akarattal elérni. Valami több kell hozzá.
...Nem tudom mi. Lehet, hogy a másik lélekjelenléte.

Lassan egyre inkább megbarátkozok a gondolattal, hogy nincs testvérem. Nincs apám. Csak egy fél anyám. Nem érzem ezeket a gondolatokat túlzónak, vagy lázadónak.

Nem tudok egy embert se mondani már, akit szeretek. Túl közel engedett magához, kényszerítve. Pedig nem érzem csalódásnak.

Sok embernek összejön a társ megtalálása. Oké, meg volt az első, de ha vártam volna egy kicsit, valószínüleg nem basztam volna el ezt se.

Az az igazság a most, vagy soha közhelynek soha többé nem lenne szabad buzdítania embereket, mert sokszor meggondolatlanság és szomorúság lesz a vége.

Akkora bőségben élünk. Minden hasznos dolgot eldobunk. De aztán egyszer a feleslegesért fogunk kűzdeni.

süti beállítások módosítása